2011. szeptember 19., hétfő

A soha meg nem születő gyerekek


Hány gyereked van? És hányat szeretnél igazán, tiszta szívből, ösztönből, szeretetből? Neked is vannak soha meg nem születő, vágyálom gyerekeid, akikre a lelked vágyik, de az agyad dönt helyette? Nekem vannak. De ez maradjon köztünk.
Amikor kislány voltam, standard módon két gyereket szerettem volna, két kislányt. A nevüket ugyan nem találtam ki előre, de az nem is tűnt olyan fontosnak.
Aztán amikor feleség lettem, a házasságunk kezdetén még négy gyerekről beszéltünk. Mivel minden nagy utazás egyetlen lépéssel kezdődik, először megszületett a fiam. Az ő születése nem volt könnyű, ezért sokáig visszaesett a tervezett létszám kettőre. De miután a nagylányom is megérkezett közénk, nem sokkal később én már tervezgettem, milyen lenne nagycsaládosként, három gyerekkel. Szerencsére a kicsi lány is így gondolta, így immár tényleg van két lányom a fiam mellett, ez a része beteljesült a gyerekkori elképzeléseimnek.
Most viszont már más álmaim vannak. Olyanok, amik talán –mi több, nagy valószínűséggel- sohasem fognak teljesülni. Bár ahogy a dal mondja: soha ne mondd, hogy soha. Mégis, a józan ész, a ráció azt mondatja velünk, a létszámnak így kell teljesnek lennie. Hiába szeretnék még egy - kettő, három - porontyot, nem lehet.
Érdekes adatra bukkantam, amikor arra kerestem a választ, átlagosan hány gyereket szeretnénk, és ezzel szemben mennyit vállalunk:
életkor
tervezett gyerekszám
tényleges gyerekszám
20-24 év
204
28
25-29 év
210
89
30-34 év
218
164
35-39 év
218
185
40-45 év
222
200
együtt
214
128
Kedves virtuális barátnőim, biztosan ismerős az érzés, amikor egy nő babára vágyik. Nincs ennek általában semmi ésszerű magyarázata, ilyet ne is tessék keresni. Ez az érzés olyan ősi, olyan ösztönös, olyan magától érthetődő… És ha nem lehet, ha nem szabad, akkor bizony egy nagy űr marad a helyén. Hogy ezt az űrt ki milyen módon tölti ki, az nagyon egyedi. Lehet előle munkába, sportba menekülni, el lehet fojtani, lehet betegséggé transzformálni, kinek milyen lapot osztanak.
Mitől van ez? Miért elégednek meg egyes nők 0, 1, 2 (x) gyerekkel, mások pedig miért nem? Talán ők jobb emberek, jobb anyák, ezért vágynak több gyerekre? Nem hiszem, ez túlzott leegyszerűsítése lenne a dolgoknak. Értelmes magyarázatot persze nem tudok adni arra, miért akarjuk újra és újra elölről kezdeni a gyötrő hányingert, a dagadó lábakat, a lógó melleket, az álmatlan éjszakákat, az ijesztő gyerekbetegségeket. Mert így vagyunk programozva.
Nem célom a meg nem született gyerekek meg nem születésének okait kutatni. Mindenki maga tudja, mi és miért szab határt a gyereklétszámnak. Ebben vájkálni fájdalmas és illetlen dolog lenne. Mindössze csak fontosnak tartom, hogy merjük bevallani magunknak, a társunknak, mit szeretnénk valójában, ezzel szemben mit érzünk, amiért nem kaphatjuk meg.
Én bizony szomorúságot érzek. Néha egészen nagy adagokban tör rám, főleg, ha várandós nő, vagy pici baba közelében lehetek. Nem irigység ez, inkább ,,csak” bánat. Már-már gyász, veszteség érzése. Amit néha mélyen átélek, néha elhessegetek. Néha pedig igyekszem nem tudomást venni róla.
Nem tudom, hogy ez mikor múlik el. Hogy a szívem mikor fogadja el az agyam döntését. Megtörténik-e ez egyáltalán valamikor? Nem tudom. De remélem.


Megjelent: http://www.babanet.hu/cikkek/a-soha-meg-nem-szuleto-gyerekek

2011. június 24., péntek

Világnagy Panasziroda

Világnagy Panasziroda

Néha nem úgy mennek a dolgaink, ahogy azt mi elterveztük. Ilyenkor jól jönne egy Központi Panasziroda, ahová minden nyűgünket megírhatnánk, és onnan a megfelelő helyre továbbítanák azokat. Nos, mi elfogtunk néhány levelet, és közzé is tesszük azokat.

  1. levél
Tárgy:  mosolytalanság miatti panasz
Tisztelt Mosolyfény Lovagrend!
Panaszom tárgya a közöny és a lélektelenség eluralkodása a helyi orvosi rendelő ultrahangos osztályán. Az ott dolgozó szonográfusokat úgy idomítják, hogy a vizsgálóasztalukra kerülő nőket tekintsék egységesen káposztafejeknek, akiknek az agyi kapacitásuk nem teszi lehetővé, hogy bármilyen információt is befogadjanak, épp ezért felesleges lenne egy szóval is kommentálni számukra a vizsgálatot. Ezek az orvosok (orvosnők) soha, semmilyen körülmények között sem mosolyodnak el, szólni kizárólag az asszisztensükhöz szólnak, a monitort pedig úgy fordítják, hogy a páciens semmit se láthasson belőle. Igyekeznek kizárólag orvosi szakszavakkal, latin kifejezésekkel kommunikálni a szakszemélyzethez, a káposztafej kismamára még a szemük sarkából sem tekintenek alhastól felfelé.
Kérem, utaljanak ki részükre évi 365 napra elegendő mosolyt és kedves szót.
Köszönöm: Várandós kismama

  1. levél
Tárgy: krónikus időhiány
Tisztelt Időkibővítő Társaság!
Gyakorló 3 gyerekes anyaként sajnos semmire sincs időm, ezért nagy szükségem lenne a standard 24 órás nap legalább 50%-os kibővítésére. Ellopták az időmet. Nincs. Semmire. Egyszerűen felgyorsul, kifolyik a kezem közül, elillan. Sajnos krónikus időhiány miatt néha nem jut időm befejez…

  1. levél
Tárgy: alvásmennyiség racionalizálása
Tisztelt Álommanó Úr/Asszony!
Sajnálatos tévedés okán a kisbabám és a saját alvásigényem között jelentős eltérés mutatkozik, amit sürgősen kérek orvosolni. A normál Anya-üzemmód meghibásodás-mentes működtetéséhez kérem, hozzák összhangba a kisded alvásigényét azzal az alvásmennyiséggel, amivel képes vagyok legalább alapjáraton működni. Ez optimális esetben 8 óra lenne, de a helyzetre való tekintettel 4 óra folyamatos szunyókálást már elfogadhatónak tartanék.
Köszönettel: Anya

  1. levél
Tárgy: őrangyal alkalmatlansági panasz
Tisztelt Elosztási Osztály!
Ezúton kérem, hogy Angéla nevű lányom mellé másik őrangyalt kiutalni szíveskedjenek.
Indokaim: jelen szolgálatos őrangyal nem végzi a munkáját teljes odaadással és odafigyeléssel. Már akkor bizonyságot adott hozzá nem értéséről, amikor a kisdedet engedte idő előtt megszületni (bár itt nem vagyok meggyőződve az egyedüli felelősségről, utólag is kérem az ügy felülvizsgálatát, mivel lehetséges, az én őrangyalom követett el mulasztást).
Az utóbbi 1 évben engedte az őrangyal hosszú lefolyású betegségek kialakulását, állandó eleséseket, fog kitörését. A mai volt az utolsó csepp a pohárban, mikor is Angéla lányom úgy esett el, hogy eleredt az orra vérre. Kérem szépen, más gyerekemmel ez sosem fordult elő!
Éppen ezért nyomatékosan kérem, hogy vizsgálják felül nevezett őrangyal alkalmasságát, és tegyék meg a szükséges lépéseket.
Köszönettel az Önök földi helytartója: Anya
ui: bár lányom neve angyalt jelent, ne tévessze meg Önöket, ettől még egy A-osztályú, fokozott figyelmű őrangyalt igényel.

  1. levél
Tárgy: szomorkodás a múlandóság felett
Kedves Jóisten!
Ülök az ölemben Angival, szagolgatom a haját, a bőrét, a füle mögötti kispolcot, és arra gondolok, bárcsak örökre bennem maradhatna ez a pillanat! De mivel a pillanat attól az, ami, gyorsan elmúlik, és én szorítom magamhoz ezt a kis csomagot, szorítom, amennyire csak tűrőképessége engedi, és azt kívánom, bárcsak mindig tudnék rá emlékezni, milyen is egy kisbabát szagolni, egy kisbabát szorítani. Dunsztos üvegbe tenném az érzést, átkötném nagy, piros masnival, hogy bármikor elővehessem, amikor már Angi is nagy lesz.
De persze ezt sem tehetem meg, csak koncentrálok erősen arra, hogy itt ülök, ölemben Angival, és szeretném, ha később is fel tudnám idézni bármikor. Tudom, hogy alig van pár évem, aztán már nem fogom többé érezni ezt a semmivel össze nem hasonlítható lágyságot, melegséget, és már előre összeszorul a szívem az akkori önmagamért.
Kérlek, add meg nekem azt a kivételes kegyet, hogy nem engeded elfelejteni a babaillatot.
Örök hálával: Anya


A gyerek, aki nem olvasta a Nagykönyvet

A gyerek, aki nem olvasta a Nagykönyvet

Ahogy mondani szokták: először voltak elveim, aztán lettek gyerekeim. Gyakorló 3 gyerekes szülőként belátom: minden egyes gyerek születésével felül kell bírálni és újra kell fogalmazni akár az alapelveket is. Sajnos az egészségügyben, családellátó rendszerekben dolgozók között nem mindenki látja át, hogy a gyerekek önálló egyéniségek, nem pedig kockafejek, akik a Nagykönyv szerint fejlődnek.

Nemrégiben levél érkezett az új (fiatal, gyerektelen) védőnőtől, aki pár hónapja váltotta fel a nyugdíjba vonult, minden tekintetben tökéletes Kati néninket, hogy legyek kedves levinni a 4 éves gyerekemet státuszvizsgálatra, mivel kötelező. Időpontot is megadott, melyik nap, hány órakor. Azt most ne firtassuk, hogy aki dolgozik, az hétköznap délelőtt hogyan jár védőnőhöz, egészséges rendelésre.

Tudom, hogy a gyerekem okos-ügyes-aranyos, minden elfogultság nélkül. A védőnő szerint annyira azért nem. Hogy ő miből vonta le ezt a következtetést? Nyomós indokai vannak.

  1. A leánygyerek 4 éves létére velünk alszik. Ez éretlenségre, túlzott kötődésre, érzelmi labilitásra utal. Szerintem meg arra utal, hogy a gyerek szeret velünk aludni, és mivel nekünk sincs különösebben ellenünkre, ezért nem igyekszünk őt erőszakkal kitenni. Szeretem hallgatni, ahogy szuszog, betakargatom sokszor, mert folyton lerúgja a takarót, és ott vagyok neki, ha rosszat álmodik. Aki szerint ez érzelmi labilitás, az nem figyelte még alvó gyerek arcát.
  2. Keveri a hangzókat, lehet, hogy diszlexiás lesz. Na most ezt abból vonta le, hogy a katicabogarat 2 éves kora óta tacikabogárnak hívja, és mivel mi családilag el vagyunk olvadva az ilyen jópofa elnevezésektől, ezért már mi is így használjuk. És a gyerek képes volt kiejteni ezt így a védőnő előtt.
  3. Túl szabályosan tartja a ceruzát, ezt nem kéne erőltetnünk. Amióta először fogott kezébe ceruzát, azóta tartja szabályosan. Egészen elképesztő számomra is, mert a 2. osztályos nővére valami ortopédiailag lehetetlenül kicsavarodott visszakézből képes csak írni, és nem, nem erőltetjük, hogy írjál szép ceruzafogással, kislányom. Nálunk mindenki úgy ír (rajzol), ahogy kényelmes a kezének.
  4. Nem olvasunk neki elég mesét. Ez így igaz, ezt vállalom, úgy alakult, hogy míg a 2 nagyobb rendszeresen kapott esti mesét a lefekvéshez (a saját ágyukban J ), addig a kicsi nem. Viszont nála nagyobb mesélőt nem ismerek, komplett történetei vannak Csikiről, aki egy giliszta, és a barátjáról, Bibebábóról, aki pedig egy játékbaba. Újabban van egy Nudli nevű kutyájuk is. És ha nem hiszi a kedves védő néni, menjen fel a jútyúbra, ahová feltettem az akkor alig 3 éves gyerek meséjét Bibebábóról, és csodálkozzon rá, micsoda szókincse és fantáziája van a mesével nem eléggé ellátott gyereknek.
  5. No és a fő bűn: nem jár oviba. Igen, egy elvetemült ovikerülő, akit semmi és senki nem tud rávenni, hogy megszeresse az oviba járást. Holott gyakorlatilag ott nőtt fel, hiszen rendszeresen járt velem a testvéreiért, és mindig megengedték nekik az óvó nénik, hogy bemenjen a csoportba. Ennek ellenére a gyerek valószínűleg antiszociális beütéssel rendelkezhet, mi mással magyarázható, hogy nem szeret, mi több, nem akar oviba járni. Ja igen, hiszen érzelmileg labilis, teljesen nyilvánvaló.

Lehet, hogy most Te, aki ezt a cikket olvasod, egyetértesz a védőnővel. Belátom, külső szemlélőként, ennyi adatból, teljesen ismeretlenként valóban lehet olyan következtetésre jutni, hogy ez a gyerek a fejlődésben némileg vissza van maradva. Én viszont azt mondom: az én csodálatosan értelmes, fantáziadús, páratlan asszociációs képességekkel bíró, érzékeny kislányom egyszerűen csak nem olvasta a Nagykönyvet.

Babás blogok fejlődéstana

Babás blogok fejlődéstana

Amikor az ember sokat használja az internetet, nem tudja megkerülni az ilyen-olyan tematikus blogokat: én-blogok, gasztroblogok, technikai blogok…  a sor végtelen. Aztán egyszer csak szükségét érzi, hogy ő maga is írni kezdjen az életéről, a gondolatairól. És miről másról tudna leghitelesebben írni egy nő, mint az anyaságról. Nézzük, milyen fejlődési állomásai is vannak a babás blogoknak.

(A következőben leírtak a fantázia termékei, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve J )

1.      1. állomás: a még nem terhes anya
Blogja hőgörbékkel tarkított. Mindent tudunk a nemi életéről, mikor, hányszor (kivel) próbált meg teherbe esni. Perfekt az ovuláció megállapításában, más nőtársainak is szívesen ad tanácsot. Havi rendszerességgel legalább 3 terhességi tesztet elhasznál, mindannyiszor szomorú szmájli adja tudtára az olvasóknak, ha már megint nem sikerült.

2.       2. állomás: mínusz 9 hónapos anya
15 megás nagyításban feltett pozitív terhességi teszt képe adja tudtunkra, hogy igen, az illető várandós. A terhessége minden percét nyomon követhetjük. Tudjuk, mikor megy orvoshoz, azt is, hogy aznap reggel hányingere volt-e, és az milyen erősségig fokozódott. A terhesség előrehaladtát fázisfotók dokumentálják. Szükségszerűen megjelennek a ,,pocak”, ,,pocaklakó” kifejezések, súlyosabb esetben a ,,babuka”, ,,babuci” ,,pöttyszemcsíramagocska”.
A kommentelők között vita alakul ki arról, melyik a legjobb kórház, szülész-nőgyógyász, valamint mennyit illik adni egy vizsgálatért, majd a szülésért. Részletes listát olvashatunk a beszerzendő és a beszerzett dolgokról, amiről már most tudni lehet, hogy a nagy részét soha senki nem fogja használni.
 A mínusz 9 hónaposnak 2féle alfaját különíthetjük el: a folyton panaszkodót és a rózsaszín ködbe burkolódzót. Hogy melyik az idegesítőbb, ki-ki döntse el vérmérséklete szerint.

  1. állomás: újszülött baba anyukája
A vajúdásról, a szülésről és a baba érkezésérő in real time értesülhetünk általában az apa által, a modern technika segítségével. Mire Babucikáról lemossa a magzatmázat a szülésznő, addigra az első fotói már kötelező érvénnyel fent vannak a neten. Figyelem! Read only olvasóknak is illik ilyenkor megerőltetni magukat, és legalább egy Gratula! felkiáltást megereszteni.
Az újszülött baba anyukája mindig panaszkodik, hogy semmire sincs ideje, ám mégis napi rendszerességgel frissül a blogja. Ilyenkor megtudhatjuk Babucika székletének színét, állagát, mennyiségét, mint stratégiailag rendkívül fontos információt. Új szavak: kaksi, pelus, büfike, cicizés.
Rendszerint ebben az időszakban szaporodnak meg az anyóst szidó bejegyzések, akinek nem tetszik Babucika neve, állandóan kéretlen tanácsokat ad, és nem hajlandó hazaköltözni az első 2 hétben való  segítségnyújtás után.

  1. állomás: ½-1 éves baba anyukája
A bejegyzések rendszertelenné válnak. Mennyiségük, hosszuk attól függ, hogy az anya mániás vagy depressziós fázisban van-e. A kialvatlanságtól néha erősen koncentrálnia kell, hogy értelmes mondatokat alkosson. Rendszeressé válnak a különböző témájú segítségkérő bejegyzések:  szerintetek túl sokat vagy túl keveset alszik? Eszik-hízik eleget? Mikor hagyhatom rá már végre fél órán át valaki másra?

  1. állomás: a nagy tetteket véghez vivő baba anyukája
Percre pontosan tudni fogjuk, Babucika mikor ült, állt fel, indult el először egyedül. Minden fog kibújását panorámaröntgenen illusztrálva tárja elénk a blogoló. Megszaporodnak a videós bejegyzések, mert természetesen ezt nekünk is látnunk kell. Jó, ha kommentelőként gazdag szókinccsel rendelkezünk, és számtalan kifejezést ismerünk a de ügyes, de okos, de szép baba méltatására. Mert csak az a kommentelő maradhat jóbarát, aki maga is tökéletesnek látja Babucikát.

  1. Állomás: bölcsis-ovis gyerek anyukája
A szocializáció újabb fázisában már nem csak Babucika életéből lehetünk naprakészek, hanem a bölcsis-ovis csoporttársakéból, ahol is természetesen Babucika a leg… (tetszőleges jelző behelyetesítendő) –bb gyerek. A bölcsi-ovi kimeríthetetlen téma-lehetőség a blogolónak, az anyós mellett a kritika tökéletes célpontja a gondozónő, az óvónő, a dadus, a Pistike anyukája, a menzás néni…
A 6. állomás kétféle elágazásban folytatódik: újabb babaprojekt indul (vissza az 1. állomásra), vagy a blogoló visszamegy dolgozni, és megnyitja a Blog 2.0-t.


Állásinterjúra megyek

Állásinterjúra megyek

Állásinterjúra megyek. 12 éve voltam utoljára ilyenen. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy 10 éve vagyok itthon ,,gyerekezni”, azaz a közhiedelem szerint ennyi ideje vagyok itthon lábat lógatni és semmit-tenni. Most viszont egy társadalmilag igen értékes, elismerésre méltó lépésre szántam el magam: vissza szeretnék térni a munka világába, újra hasznos szeretnék lenni, és nem csak a családom számára. Vissza a felnőttek közé.

Már két hete tudom, hogy ma állásinterjúra kell mennem. Két hete van ökölben a gyomrom, azóta vannak rémálmaim. Nem akarom, de muszáj. Miattam, a gyerekek miatt, a család miatt –bíztatom (áltatom?) magamat.

Mit vegyek fel? Mintha ugyan számítana az interjúztatóknak. Ne legyek topis és ápolatlan, ennyi. De nekem, aki utoljára szilveszterkor öltöztem Nőnek, nekem nagy probléma. Nincs egy rongyom, pontosabban csak azom van. Már két hete tudom, hogy nadrágban megyek, de ma reggel mégis meggondolom magam, tekintettel a várható 30 fokra. Felveszem a vizsgázós szoknyám. Kellemes meglepetés, hogy kényelmesen rám jön. Legalább a tükör velem van ma. Még kozmetikusnál is voltam a héten, akitől a legkevésbé sem volt szép, hogy megkérdezte: osztálytalálkozód lesz? - emlékeztetve rá, hogy csak 5 évenként esem be hozzá.

Na bakker, a körmömmel is kezdeni kéne valamit, tegnap újkrumplit pucoltam. Miért nem főztem inkább rizst? Már mindegy. Valahol van egy körömlakkom, emlékszem, valahol van. Aha, meg is találtam – be van száradva. Életmentő, hogy a lányom cuccai között akad egy normális Barbie-s körömlakk. Nem is annyira rózsaszín, ha nem kenem túl vastagon, épp elég decens, miközben a krumplipucolás emlékét is fedi.

A férjem is idegesít. Egyáltalán nem akarom, hogy hozzám szóljon. Még akkor sem, ha dicsér, de olyat meg pláne ne kérdezzen most, hogy hol a gyerek zoknija, vagy, hogy mikor akarok indulni…

Indulok. Gőzöm sincs, a nagy épületkomplexum melyik végébe kéne mennem, de van porta, útbaigazítanak. Előtte még elkérik a személyimet és kiállítanak nekem egy vizitor-kártyát. Ici-pici kukacnak érzem magam.
Három fiatal nő interjúztat. Egyik sincs tán még harminc se, miközben én már közelebb vagyok a negyvenhez. Igyekszem túltenni magam rajta, hogy eléggé sok komplexusom támad hirtelen a fiatalságuk, csini ruhájuk, tökéletes alakjuk láttán.

Kérdezgetnek. Rendesek, mert nem teszik fel azokat a tipikus interjúztató kérdéseket, amitől feláll a szőr a hátamon: Mondjon magáról 5 jó és 5 rossz tulajdonságot! Miért járna önnel jól a cégünk? Milyen állat lenne? Lassan úgy érzem magam, mint az államvizsgán. Bár inkább ott lennék!

Már vagy fél órája interjúzunk, eljött az ideje, hogy én is kérdezzek. Kezdem azzal, hogy van-e lehetőség részmunkaidőre. Van bennük annyi profizmus, hogy nem röhögnek fel hangosan. És az is a javukra legyen mondva, hogy azt felelik: egyeztetni kell róla a vezetéssel, de nem valószínű.

Kézfogással búcsúzunk, biztosítanak róla, hogy két hét múlva mindenképp visszajeleznek, akár kellek nekik, akár nem. Én pedig nagyon megkönnyebbülök, amiért nem kell már rögtön a jövő héten kezdenem. Kaptam még egy kis haladékot az élettől.


Cukormáz nélkül a terhességről

Cukormáz nélkül a terhességről

Romantikus filmeken szocializálódva a terhességet teljesen másnak képzeltem leányként, mint amilyennek aztán tényleg megéltem. A filmekben a nő gyertyafényes vacsora közben átadják a férfinak a kis csomagocskát, benne egy hófehér kiscipővel, jól meghatódnak, snitt. 2 vágókép nagy pocakkal, idióta mosollyal, végül 3 perc vajúdás és szülés. Na, ebből semmi sem ilyen a valóságban.

Először is ott van a hányinger, vagy ahogy álságosan nevezik: reggeli rosszullét. Gratulálok annak, aki valóban csak reggel volt rosszul. Mert én bárhol, bármikor, bármennyire rosszul tudtam érezni magam. És az az ,,inger” is gyakran túllépte az ingerküszöböt. Úgy kb. 12 hétig mindig ki is tartott.

Aztán ott van még a folyamatos fáradtság. Alig ébredtél fel, már álmos vagy, közben olyan törődött, mintha egész éjjel követ hordtál volna Sziszifusz helyett. Az agyad helyén zöldborsópép van, semmit sem vagy képes 2 percnél tovább észben tartani, még a saját neveden is el kell gondolkodnod (pláne ha férjhez menés után megváltoztattad).

És pisilni kell, sokszor. Ezt bele kell kalkulálni a napi programba. Tilos olyan helyre menni, ahol nincs wc, egy hosszú buszút megtétele például teljesen kizárt. Moziban csakis a szélére szabad ülni, közvetlenül a vészkijárat mellé, és lehetőleg a Kisfilmek a nagyvilágból sorozat epizódjainál nem hosszabb művekre.

Az elefántokat hamarosan közeli rokonainknak fogjuk érezni, több okból is. Egyrészt az emlékezőtehetség miatt, másrészt a formálódó testalkatunk ad rá okot, harmadrészt pedig a vizesedő lábak. Na, az nagyon brutális tud lenni. Az egész lábunk egyetlen oszloppá válik, sehol egy térdhajlat, vagy kecses boka, ívelt sarok… nem, csak egy nagy, ormótlan tömb. Ez ellen lehet tenni, a csodaszer neve: dinnye. És el ne hidd, hogy aki vizesedik, annak tilos innia, épp ellenkezőleg!

Mivel nem venném a lelkemre, ha kis szösszenetem elolvasása után még tovább esnének hazánk népességmutatói, mert én elvettem a nők kedvét a terhességtől, ezért nem írok olyan gusztustalanságról, mint az aranyér, puffadás, széllel béleltség, székrekedés, folyás, gyomorégés, ami közül egyik-másik (vagy éppen majd’ mindegyik) gyakran sújtja a várandósokat.

Nem beszéltem még a hektikus étvágyról. Ami néha semmit sem enged enni, semmi sem ízlik, minden fúúúj; aztán minden átmenet nélkül vérfarkasként támad, elpusztítva mindent, ami a hűtőben, a kamrában és a dugihelyeken fellelhető. Akár édes, akár sós. Legjobb, ha ilyen is, meg olyan is (tudnék mesélni meghökkentő kombinációkról). Tudod, hogy nem kell kettő helyett enned, de mégis megteszed, a baba kívánja! felkiáltással. A kávéról sokak szerint illő ilyenkor teljesen lemondani, de feltehetőleg amúgy sem ízlene.

Az érzelmi libikóka rendkívül igénybe veszi a családot is, elsősorban a férjet persze. Mert a kismama  még egy reklámot nézve is képes a könnyeit potyogtatni, hiszen milyen szép is az. Vagy megsértődik azon, amit a férje szerinte jelenleg épp gondol róla. Ebben ne keressünk se logikát, se következetességet, mert az nincs benne. De legalább mindent (mindent!!!) rá lehet fogni a terhességi hormonokra. Szóval ha régóta készülsz megmondani a főnöködnek/anyádnak/anyósodnak a magadét, akkor nincs is ennél jobb alkalom.

Minden várandós nő visszaszámlál a következő ultrahang időpontjáig, de senki sem várja az aktuális laborvizsgálatokat. Pedig ez ugyanúgy benne van a rutinban. A végére egész közömbös arccal leszel képes végigülni a vérvételt, látva azt a 4-5 (7-8) kémcsőnyi vörös folyadékot, amit belőled sajtoltak ki. A vizsgálatok egyenes folyományaként a rendszeres látogatója leszel a házi orvosi és a védőnői szakrendelésnek, és ezzel szoros összefüggésben folyamatosan ki vagy téve ezeknek a szakembereknek az inzultációjának. Most majdnem kimondtam, hogy mit csinálnak állandóan a kismamákkal ( a ,,hasogatnak” szóra rímel), miszerint túl sokat/túl keveset híztál, túl alacsony/túl magas az ilyen-olyan értéked a vérképen, szedjél/ne szedjél terhesvitamint, mozogj többet/maradj ágyban… jaj neked, ahányszor belépsz az ajtajukon.
Van remény: a rémségek nagy része az áldott állapot elején és a végén taglózza le a kismamát. 

Tulajdonképpen a terhességnek a 4. hónapban kéne kezdődnie, majd a 7. hónapnál véget érnie, és akkor a világon semmi panasza nem lenne a várandósok 95%-ának.

Boldog, eseménytelen babavárást kívánok minden nőtársamnak.

2009. szeptember 22., kedd

Vámos Miklós: Hogy volt

Kritika - Vámos Miklós: Hogy volt
 irodalmi kávéház 2009. 09. 09.


Vámosról az Apák könyve óta tudom, hogy jó író, szeretni való író. Bár az Utazások Erotikában c. művét még mindig nem tudtam megbocsájtani neki, mindmáig nem vagyok képes anélkül beszélni róla, hogy a hangom el ne csuklana, szemem meg ne homályosulna - de erről majd máskor.

A Hogy volt egy múltba merengő írásokból összefűzött memoár-kötet. Úgy tűnik, Vámos mindenkit ismer vagy ismert a XX. század írói, költői közül, mi több, határokon is átível (lsd. Arthur Miller), amikor barátairól, ismerőseiről ír. Mindenkiről van egy sztorija, vagy legalábbis pár mondat, amit váltott vele. Némely név igen ismert (Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Mándy Iván, Örkény István stb.), mások a feledés homályába vesztek, legalábbis a széles publikum számára.

De Vámosnak meg lehet bocsájtani, igazán nem kérkedve mesél híres barátairól, ismerőseiről, pártfogóiról. Még csak nem is mindig szépítve. Szóval rendben van a stílus, nekem fekszik ez az adomázós, helyenként szurka-piszka, borozgatós estéket idéző múltidézés.
Most őszintén: ha magam elé idézem Vámos alakját, úgy képzelem, mint íróasztal mellett ülős, ki nem mozdulós, már-már emberkerülő magányos alkotót. Közben meg kiderül róla, hogy nem, dehogy.



A könynek 2 nagy hatása volt rám:

1. Kíváncsivá tett jónéhány szerzőre
2. Azonnal kedvem támadt beiratkozni a bölcsészkarra, és link szerzőként, dramaturgként, filmgyári vagy kiadói kitudjakiként tengetni további életemet :)

Hivatalos ismertető:


Vámos Miklós emlékei, portréi, vallomásai a huszadik század harmadik harmadából. Híres, sok esetben immár klasszikussá vált írókról, művészekről, szerkesztőségekről és kiadókról, szerkesztőkről és szerkesztettekről, cenzorokról és cenzoráltakról. Mindenkinek ajánlható, aki szeretne gusztust kapni, hogy még többet olvasson róluk - tőlük. A sírva-nevetős szövegekből a kíváncsi elme sok olyan személyes részletet tudhat meg, amelyek izgalmasabbá és érthetőbbé teszik a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évekről a köztudatban élő képet.

Értékelés: 10/8

Megjelent: flagmagazin.hu

Szépítő, gyógyító őszi gyümölcsök

Szépítő, gyógyító őszi gyümölcsök

Fűben-fában orvosság van –tartja a népi bölcsesség, és ezt természetesen igaz most érő gyümölcseinkre is.  Kívül-belül megszépítenek, egészségesen tartanak.

Áfonya

Kiváló antibakteriális hatású. Kezdődő fertőzéseknél képes megakadályozni a betegség kialakulását. Jót tesz az epének, a vesének. Tartalmaz gyümölcssavakat, pektint, cukrot, vasat, flavonoidokat, A-, C- és D-vitamint, cseranyagot. Fogyaszthatjuk nyersen, lekvárként, gyümölcsmártásként, szörpként, napi fogyasztásra is ajánlott.

Alma

Az alma fogyasztása különösen ajánlott várandós és szoptatós kismamáknak, kisgyerekeknek. ,,Naponta egy alma távol tartja az orvost” –biztosan mindenki hallotta már ezt az örök érvényű igazságot. A gyümölcs húsa gazdag pektinekben, a nyers reszelt alma hatásos a hasmenés ellen.
Nyersen fogyasztva segíti az emésztést, vitamin-, foszfor- és almasav-tartalmánál fogva az agyra jótékonyan hat, a vese és a máj működését is szabályozza. A tapasztalat azt igazolja, hogy ott, ahol sok almát fogyasztanak, köszvényes beteg nemigen fordul elő. Az almalé frissen üdítő és kiválasztást fokozó ital, láz, gyulladás, rekedtség, álmatlanság, köszvény és emésztés körüli zavar esetén is ajánlott.

Körte

Homérosz a körtét az istenek ajándékának nevezte. A körte ugyan nem tartalmaz jelentős mennyiségű ásványi sót vagy vitamint, de olyan összetételű a gyümölcs, hogy számos betegség gyógyítására felhasználható. A gyomorbajosok és a vese bajosok számára a legjobb, ha a kicentrifugázott levét isszák.
A körtében találunk A- és B-vitamint (tiamin, rivoflamin, niacin, folsav); a benne rejlő C- és E-vitamin, kálium, pektin, vas, jód és kalcium révén a kiegyensúlyozott étrend fontos eleme lehet.  A gyomorkímélő diétákhoz, illetve alacsony kalóriatartalma miatt a fogyókúrázóknak is ajánlják fogyasztását. Érdemes közvetlen étkezés előtt fogyasztani.
A körte leve hűsítőleg hat a gyomorhurutra.  Kalciumtartalmánál fogva hozzájárul, hogy a csontok erősek, és egészségesek legyenek, a benne lévő pektin segíti az emésztést, serkenti a belek működését, ezáltal megakadályozza a székrekedést; ideális a szervezet méregtelenítéséhez.
Ha tíz napon keresztül naponta egy-két kilogramm hámozott körtét eszünk, pozitívan hat a vese működésére, valamint csökkenti a vérnyomást. Gyakran ajánlják fogyasztását érelmeszesedésben szenvedő betegeknek, illetve a vese panaszokban szenvedő betegeknek.
A körte leve a benne rejlő B-vitaminok által kitűnő itala a szív érrendszerbeli problémákkal küszködőknek. A körtében található vas erősíti vörös vérsejteket. A természetgyógyászok a jódban gazdag gyümölcsöt javasolják a strúmában szenvedőknek. Csökkenti a vér koleszterinszintjét, fogyasztása segít a vért megtisztítani, és ezzel enyhíti a reumatikus fájdalmakat.

Birsalma
A görög és római mitológiában Aphrodité, illetve Vénusz egy aranyalmát -arany birsalmát - kap Paristól, aki őt a legszebb istennőnek tartja. Így az ókorban a szerelem és a boldogság gyümölcsévé vált.
A birs finom vegyes gyümölcslevekben és lekvárokban. Leggyakrabban birsalmasajtot készítenek belőle, mely magában és süteményekben is finom. A birs színe a befőzés során rózsaszínné változik.
C vitamint és P vitamint tartalmaz. A P vitamin (citrintartalom) esetenként megelőzi, vagy elősegíti a skorbut, a vérzékenység gyógyulását. Magas még ásványisó tartalma és almasavat, csersavat is tartalmaz.
A népi gyógyászat hűsítőnek, lágyítónak, nyugtatónak ismeri: szemre, bőrre, égési sebre, fagyásra. Magjából készült vizes oldat hasznos a gyomor- és torok nyálkahártyáinak gyulladásainak kezelésére.

Őszibarack

Az őszibaracknak magas az A- és C-vitamin, magnézium- és kalcium, illetve a boron tartalma. A borontartalmával emeli a férfi és a női hormon szintet. A vitaminoknak köszönhetően kitűnő antioxidáns, főleg, hogy nem szűkölködik szelénben sem, így hormonkiegyenlítőként is segítségünkre lehet, különösen változó korban levő nőknél. Magas niazin ( B3 vitamin)-, magnézium-, szelén-, és cinktartalma javítja a közérzetet és segít leküzdeni az idegességet.
Azoknál a betegségeknél, ahol a vér tisztítására, a gyulladás megszüntetésére van szükség, kiválóan alkalmazható. Kiváló vérnyomáscsökkentő. Az izmok működtetésében, felfrissítésében is hasznosítható gazdag ásványtartalmának (kalcium, magnézium, kén, szilícium) köszönhetően. Így például az öregkori reszketésben. Gazdag B-vitamin tartalma az emésztési és idegrendszeri karbantartásra teszi alkalmassá. Segíti az emésztést A-vitamin, káliumtartalmának és savasságának köszönhetően. Tisztítja a húgyvezetékeket, vizelethajtó.
A kozmetikai ipar már régóta tisztába van jótékony hatásával, és ki is használja a természet adta lehetőségeket. Sűrűn alkalmazzák pattanásos bőrre, bőrbetegségek megelőzésére. Kiváló arcpakolásra, frissíti, rugalmasabbá alakítja a bőrt, a száraz bőrt regenerálja. Használatával a bőr jobban ellenáll a napfénynek, a sebes bőrfelület hamarabb gyógyul.

Szelídgesztenye

Ízletes termése nyersen fogyasztva nem élvezhető, viszont megfőzve vagy megsütve remek csemege. A külső kemény burkolatán kívül el kell távolítani a belső hártyás bőrt is. A héjakból szárítás és megőrölés után kiváló, ízletes tea készíthető. A szelídgesztenye remekül helyettesítheti a gabonaféléket, a dióféléket valamint a burgonyát
A szelídgesztenye gyógyhatással is rendelkezik. Magas ásványianyag tartalommal bíró, különleges ízű méze az ínyencek számára igazi csemege. Rendszeres fogyasztása megakadályozza a trombózisok kialakulását valamint alkalmas a visszértágulatok mérséklésére is. Teája, amely nyálkahártyát megnyugtató hatású, hörghurut, valamint szamárköhögés esetén, görcsös köhögési rohamoknál, asztmánál használatos. Nyersen fogyasztva hasmenés ellen kiváló.

Szilva

A szilva igen régi gyümölcsünk, az útszélén különösebb gondozás nélkül is megterem. Magas cukor- és rosttartalma segíti a bélmozgást és táplálja az egészséges bélflórát. A kiváló minőségű, hungarikumnak tartott szilvapálinkától a finom lekvárokig, befőttekig, fokhagymával töltött savanyúságig változatos ételeket készíthetsz belőle. Relatív magas az energiatartalma: 100 dekában átlag 60 kalória, 0,8 gramm fehérje, 13 gramm szénhidrát és 0,6 gramm rost van. Zsiradék nincs benne. Jelentős mennyiségű káliumot (a kálium támogatja a szív- és érrendszer működését), magnéziumot, kalciumot, foszfort és mangánt tartalmaz. A B-vitamin család egyes tagjai is megtalálhatók benne.
A szilva és az aszalt szilva az egyik legjobb vértisztító hatású gyümölcsünk. A szilva frissen is serkenti az emésztést, az aszalt szilvában ugyanazt az értéket megtaláljuk, de sűrítve.
A kálium szabályozza, normalizálja a szív ritmusát és segít a test salakanyagainak kiürítésében.

Különösen ott van nagy szükség rá, ahol nem fogyasztanak elegendő zöldséget és gyümölcsöt, hogy folyamatosan tisztítsák a vért.
Az aszalt szilvát megfőzzük vagy éjszakára leáztatjuk és a levét megisszuk. A leáztatott szilvalé az egyik leggazdagabb forrása a vasnak, kalciumnak, magnéziumnak és foszfornak.
A friss szilvát nyersen vagy gyümölcssalátába, gyümölcstálakba is fogyaszthatjuk. Az aszalt szilvában is megvan ami a friss szilvában, de töményebb mennyiségben.

Szőlő

Fogyasztása nagyon egészséges minden korosztálynak. Kiváló vértisztító, sejtregeneráló hatású. Erősíti az idegeket, regenerálja az izmokat. Jótékony hatással van az epére, a vesére, a vizelet savasságát nagy mennyiségben fogyasztva csökkenti. Jót tesz a májnak, jó a reuma ellen.
A szervezet számára azonnal feldolgozható cukrot tartalmaz.
A szőlőmagolaj rendkívül jó hatással van a szemre, javítja a látást –és egyben remek masszázsolaj is.
Lábadozóknak, legyengült betegeknek hatásos erősítő.

Forrás: gyumolcs.lap.hu

Megjelent: 2009. 09.12., 09.13: flagmagazin.hu 
Fogyasztása

Kis fűszer-abc

Kis fűszer-abc

A fűszerek trópusi vagy hazai eredetű növények illat- és ízanyagokban gazdag részei. Ezeknek minősége és mennyisége az egyes fajtákra jellemző. A fűszerek nemcsak megízesítik ételeinket, de serkentik az emésztést, esetenként baktérium- és gombaölő hatásuk is van ezáltal javítják az élelmiszerek eltarthatóságát.

Az alábbi rövid ismertetőből többet is megtudhatunk leggyakrabban használt fűszereinkről.

Magvak

Mustármag: a mustárnövények termésének magvai. A feketemustár apró, vörösesbarna magvai szagtalanok, megnedvesítve jellegzetesen mustárszagúak, ízük csípőssé válik. A fehérmustár magja megnedvesítve csípős ízű, de szagtalan.
A mustármagot savanyúság eltevéséhez, húsfélék ízesítésére használják.

Szerecsendió (más néven muskátdió) egy trópusi örökzöld fa termése. Megőrölve, reszelve levesek, húsfélék ízesítésére szolgál, de likőrök aromaanyagaként is használják.

Termések

Ánizs (vagy bécsi kömény): édeskés, fűszeres aromájú termés, hazánkban is megél. Sütemények, likőrök ízesítőjeként a legelterjedtebb.

Boróka: a borókafenyő édeskés ízű termése. Kedvelt ízesítője a vadételeknek, savanyúságoknak, ebből készítik a borovicska nevű pálinkát.

Bors: az indiai borscserje termése. Legelterjedtebb a feketebors és a fehérbors, emellett használunk zöldborsot, rózsaborsot, vagy mindezek keverékét, a tarka borsot. A feketebors éretlen, hámozatlan szárított termés, a fehérborsot az érett termésből nyerik a héj eltávolítása után. A bors jellemző illata és íze miatt a világ legkeresettebb fűszere. Szinte mindenbe használjuk: levesekhez, főzelékekhez, húsételekhez, salátákhoz. Őrölt és egész formában kapható, az igazi ínyencek kizárólag frissen őrölve használják.

Csillagánizs: az ánizsra emlékeztető illatú, édeskés ízű fűszer. Tészták, likőrök, bonbonok ízesítője.

Édeskömény: illata erős aromájú, íze fűszeresen édes. Általában sütemények ízesítésére, egyes vidékeken befőttekhez, és saláták fűszerezésére használják. A belőle készült tea szélhajtó, gyerekek hasfájásának ellenszere.

Kardamom: trópusi növény termése. Jellegzetesen kellemes illatú, íze finoman fűszeres. Főleg mézeskalács-jellegű sütemények, likőrök ízesítője.

Koriander (vagy zergefű): gömbölyű, bors nagyságú, sárgásbarna termés. Szárított, érett állapotban aromás, édesen fűszeres. Ecetes pácokhoz, húsételekhez használják főként, de sütemények, likőrök ízesítésére is.

Kömény: hazánkban is termesztett aromás illatú, erős ízű fűszer. Széles körben ízesítenek vele: leveseket, főzelékeket, húsételeket, péksüteményeket, salátákat, vagy akár likőröket, sajtokat is.

Paprika: a növény érett, szárított bogyóterméséből készített őrlemény. Csípős ízű, erősen festő hatású fűszer, festőanyagait elsősorban a karotin adja. A-vitamin, és C-vitamin tartalma közismerten jelentős. A hazai pirospaprikák elsősorban csípősségükben különböznek egymástól: a különleges paprika alig érezhetően csípős (csemege), az édes-nemes kissé csípős, a rózsapaprika erősen, az erős paprika pedig kifejezetten csípős ízű.
Leggyakrabban használt fűszernövénye a magyar konyhának.

Vanília: forró égövi kúszónövény termése. Ízét és illatát erjesztés útján nyeri. Fő hatóanyaga a vanilin. Sütemények, fagylaltok, krémek, csokoládéfélés, likőrök gyakori ízesítője.

Virágok, virágrészek

Szegfűszeg: trópusi vidékeken élő növény kifejlődött, de ki nem nyílott, szárított bimbója. Alakja szeghez hasonló, sötétbarna színű. Illata aromás, íze kissé égető, kesernyés. Magas illóolaj-tartalommal bír. Illata jellegzetesen a karácsonyhoz köthető. Sütemények, befőttek, forralt borok ízesítője.

Levelek

Babérlevél: az örökzöld babérfa szárított levele. A friss fűszer színe zöld, a régié sárgásbarna. Ecetes savanyúságok, levesek, főzelékek ízesítője, a magyar konyhában legfőképp bableveshez, babfőzelékhez, krumplileveshez, krumplifőzelékhez nélkülözhetetlen, egy löttyintésnyi ecettel.

Kapor: a növény átható illatú, föld feletti része. Húsok, tésztafélék (kapros-túrós lepény), savanyúságok, főzelékek ízesítője.

Majoranna: a növény szárított levelét levesek, főzelékek, húsok fűszerezésére használják. Kellemesen jellegzetes ízű, vadon élő változatban is.

Petrezselyem: a növény leveleit frissen és szárítva is használjuk. Újburgonyával jellegzetes friss ízű tavaszi, koranyári ételt készítenek belőle köretként.

Héjrészek

Fahéj: Kelet-Ázsiában élő fa szárított kérge. Darabosan vagy őrölve kapható, íze édeskés, fűszeres. Sütemények, befőttek, likőrök, forralt bor ízesítésére használják.

Gyömbér: dél-ázsiai növény szárított gyökértörzse. Sajátosan erős aromájú, csípős ízű, húsos növénydarab. Gyümölcsfélék befőzésénél, süteményekhez, likőrökhöz használják, fűszerkeverékek alkotórésze. Darabban, vagy őrölve kapható, igen kis mennyiségben is jellegzetes ízű.

Megjelent: 2009. 09.21 tyukanyo.hu

Tisztítás mosódióval mosószódával

Egyre többen keressük azokat az anyagokat, amelyek természetesek, a környezetre elenyészően, vagy egyáltalán nem károsak, mégis kiválóan alkalmasak a háztartásunkban lévő mindenféle vegyszer, tisztítószer helyettesítésére. Fontos, hogy sokoldalúan, és nem utolsósorban pénztárcabarát módon tarthassuk tisztán otthonunkat, ruházatunkat.

Nemrég még teljesen ismeretlen volt hazánkban a mosódió –szerencsére ma már számos helyen kapható különféle kiszerelésben.

Az indiai mosódió a Sapindus mucorossi (Soapnut tree-ang.) termése, mely a szappanfafélék családjába tartozik. Ezek a trópusi és szubtrópusi növények a bennük található különleges anyagnak, a saponinnak köszönhetik nevüket. Ez a jelentős mosóerővel rendelkező anyag rendkívül nagy koncentrációban és kiváló minőségben található meg a szappanfa termésének héjában.

Nemcsak a szennyeződéseket távolítja el, de védi az anyag szerkezetét, a textilek megtartják színűket, tapintásuk pedig kellemesen lágy lesz száradás után is.

További előnye még, hogy az allergiásoknál, bőrbetegségben szenvedőknél sem okoz bőrirritációt, így például ekcémában szenvedőknek is ideális alternatíva a mosószerekkel szemben. Kisbabák ruhájának mosására is alkalmas.

Lágyítja a vizet, és kényes ruhákhoz is használható.

Mosásra a mosódió héját használjuk. A magja nem tartalmaz saponint, így az mosás szempontjából értéktelen –általában úgy árusítják, hogy magot nem is tartalmaz.

Tegyük egy kis vászonzacskóba, vagy egy zokniba 6-8 fél dió héját, kössük be, és helyezzük a mosódobba a ruhák közé. Erősen szennyezett ruhákhoz használhatunk többet is, vagy kombinálhatjuk mosószódával.
Egy adagot kétszer is felhasználhatunk, tapasztalatom szerint többször nem érdemes, esetleg úgy, ha újabb féldióhéjakat adunk hozzá. Alacsonyabb hőfokon egyszerre kevesebb szappan oldódik ki.

Nincs illata, így ha öko-módon mosunk, azaz mosódióval tisztítjuk a ruhákat, majd ecettel öblítünk, tehetünk az öblítős fiókba egy kis mosóparfümöt is, mely különféle kiszerelésben és illatokban kapható.

Mire jó még a mosódió? Egyes források szerint használhatjuk samponként, mosogatószerként, vannak, akik mosogatógépbe is teszik. Kedvenc kisállataink samponját is helyettesíthetjük vele. Autósamponként is felhasználható.

Fel is moshatunk mosódiós vízzel; a mosáshoz már legalább két alkalommal felhasznált héjakat a felmosóvízbe tesszük a zsákocskában, leforrázzuk, és felmosunk vele.

Az elhasznált héjakat komposztálhatjuk.

Mosószóda

Mosószódát nagyanyáink elsősorban fehérítésre használtak, nekünk pedig érdemes követnünk őket. A tiszta fehér textileknél vagy mosódió, vagy mosópor mellé adagolva fehérít, lágyítja a vizet. Makacs foltokra közvetlenül is rászórhatjuk, így téve a mosódobba. Illatanyagot nem tartalmaz, így ennél a módszernél is célszerű mosóparfümöt tenni az öblítéshez, ha illatos ruhákat szeretnénk.

Színes ruhákhoz nem javasolt nagyobb mennyiségben használni, mivel kifakíthatja azokat.

Felhasználhatjuk még a mosdó, kád, mosogató, csaptelepek, wc-kagyló tisztítására is. Nagy felületeket is (konyhapult, sütő) tisztíthatunk vele. Remekül beválik súrolópor helyett. Leégett edények ideális súrolószere.

Érdemes utánanézni, hol mennyibe kerül, az egyes boltokban nagy eltérés lehet az árak között (bioboltokban, webáruházakban, gazdaboltokban, ökoszolgálatoknál kapható).

Megjelent: 2009. 09.21. tyukanyo.hu

2009. szeptember 4., péntek

Nagycsalád kontra társadalom

Nagycsaládosok vagyunk, 3 gyereket nevelünk. Mindegyiket akartuk, nagyon vártuk, szeretjük. Személy szerint sosem ért minket hátrány azért, mert így döntöttünk. De vannak sorstársaink, akik ezt nem mondhatják el magukról.

Ha valakinek ,,sok” gyereke van, az általános vélekedés szerint az illető család bizonyosan vakbuzgóan vallásos, nagyon szegény, tudatlan, esetleg kisebbségi. Amíg az átlagos születésszám Európában 1,7 körül alakul családonként (Magyarországon ez az érték, az ún. reprodukciós ráta jelenleg mindössze 1,3!), addig nehezen várhatjuk el, hogy a társadalom megértse, valaki miért vállal 3 vagy több gyereket.

Nemrégiben egy fórumon felvetődött, vajon a gyerektelenek (egygyerekesek) tartják-e el a nagycsaládosokat, vagy éppen fordítva, a nagycsaládosok jelentenek-e olyan szintű vásárlóerőt, és jövőbeli eltartókat, ami a gyerektelenek nyugdíját biztosítja majd a jövőben… előrebocsájtom, igazi gazdasági érvek nemigen merültek fel ebben a vitában, ám érzelmi alapon rendkívül nagy pofonokat osztottak a hozzászólók –elsősorban a sokgyerekesek kárára.



Meghökkentő módon az ingyen tankönyvet sokan irigylik, még akkor is, ha az nincs minden esetben ingyen. (lásd: http://www.flagmagazin.hu/?a=cikk&cikkid=1976 )

Sokan nehezményezik, hogy az 1 és 2 gyerekes családok nem juthatnak ehhez a kedvezményhez. Egy tipikus hozzászólás:

,,Én egy dologgal nem értek egyet, azzal, hogy ha valaki nagycsaládos, akkor ingyen kapja a tankönyvet, és egyéb kedvezményekre jogosult. És nem azért, mert esetlegesen majd az én adómból állják, mert mint mondtam, ez azért ennél összetettebb, hanem azért, mert mindenki tudja mit vállal! Ha én vállalok egy gyereket, vállalom, hogy költségekkel jár, és, hogy x forintba kerül majd neki a ruha, a taníttatás stb. … ha 5gyereket vállalok, akkor nyilván ezek a kiadások megszorzódnak 5-tel, ergo ha nincs 5-ször annyi pénzem, akkor nem vállalok annyival több gyereket, arra számítva, hogy majd ilyen-olyan dolgokat úgyis ingyen kap.”

Nézzük sorjában. Mik is azok az ,,egyéb” kedvezmények? Én kiszámoltam a saját családunkra vetítve, ahol is a 2 nagy általános iskolába jár, az ő tankönyvük együtt kb. 20ezer forintba került volna, ha nem kapjuk ingyen.
A Legkisebbem óvodás, ő féláron kapja az ebédet, ez kb. havi 1.500.- Ft kedvezmény, azaz éves szinten kb. 15.000 Ft.
35.000 Ft. Ennyit kapunk mi az államtól ,,ajándékba”. Már az Állatkertben és a Vidámparkban sincs nagycsaládos belépő…

A másik óriási tévhit: a nagycsaládosok nem dolgoznak, kvázi a társadalom többi része tartja el őket. Egy átlagos családban az anya van otthon a gyerekekkel, a gyes, gyet (=főállású anyaság) idején ugyanúgy vonják az egészségügyi hozzájárulás, a nyugdíjjárulékot. Életszerű, hogy a férj dolgozik, tehát adózik, járulékokat fizet.



Hogy mennyire lehet előre tervezni, azt hiszem, ezt a kérdést kár is feltenni. Ami 5 évvel ezelőtt biztosnak tűnt és tervezhetőnek, azt az élet mára jócskán átírta. Ha évekkel ezelőtt teljesen reálisnak tűnt 3-4-5 vagy több gyereket vállalni, felelősen emellett döntött egy család, senkinek nincs joga utólag számon kérni, vajon miért fogad el segítséget most bárkitől.>

Hiszem, hogy az átlagcsaládok sosem az állami segítségért vállalják a sok gyereket. Hanem mert szeretik a gyerekeiket. Az életünk egy gyerekkel jóval egyszerűbb lenne, de semmiképpen sem boldogabb. Úgy gondolom, a legjobb dolog, amit a gyerekünkkel tehetünk, ha testvéreket adunk neki.

Megjelent: 2009. szept. 4. flagmagazin.hu

2009. augusztus 31., hétfő

Ingyen van-e az ingyentankönyv?

Napokon belül kezdődik az iskola, sok helyen már megvehették a szülők a tankönyveket. Nem kevés az összeg, melyet már az általános iskolában ki kell adnunk a könyvekért: átlagosan 8-15 ezer forintba kerül egy 7-14 éves nebuló könyvcsomagja. És ami ingyen van, az sincs mindig ingyen.

Kik jogosultak ingyenes tankönyvcsomagra?

A tartósan beteg, a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista vagy halmozottan fogyatékos, a pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott - például diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás -, a három- vagy többgyermekes családban élő, a nagykorú és saját jogán családi pótlékban részesülő, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény feltételeinek megfelelő diákok jogosultak az ingyenes tankönyvellátásra.

A gyermeküket egyedül nevelő szülők már nem –ezt azzal indokolták a döntéshozók, hogy manapság egyre elterjedtebb azok aránya, akik nem kötik össze papíron is az életüket, így jogi szempontból egyedülállónak számítanak, holott valójában egy párt alkotnak.

Az ingyen tankönyv sok esetben nem azt jelenti, hogy az új évfolyam megkezdéséhez szükséges tankönyveket újonnan kapják meg a gyerekek, és az az ő tulajdonuk is marad. Gyakran előfordul, hogy az iskola csak kikölcsönzi a használt, nem is mindig jó állapotú tankönyveket, amit aztán év végén vissza is szed. Ez több szempontból is akadályozza a gyereket a tanulásban: nem írhat bele, nem fűzhet megjegyzéseket a tankönyvi szöveghez, és ha későbbi évfolyamban vissza kéne keresnie valamit a régi könyveiből, az nem áll rendelkezésére.

Emellett rendszerint külön kell fizetni a nyelvkönyvekért, atlaszokért is, melyek a legdrágább tankönyvek közé tartoznak.

A Magyar Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint tilos az ingyenes tankönyvellátásra jogosultaktól pluszpénzt kérni, akármennyibe kerül a tankönyvcsomag az adott évfolyamon. Az ingyenességet szó szerint kell venni – tette hozzá Keszei Sándor szóvivő. Mint fogalmazott: tilos az ingyenes tankönyvellátásra jogosultaknak összefirkált, gyűrött, használt tankönyveket adni ingyenesség címén, míg osztálytársaik „szép” új tankönyvekből tanulhatnak. Az agyonhasznált tankönyveket le kell selejtezni, nem lehet tankönyvtámogatás címén újra kiadni. Ha a tanulóktól beszedett használt tankönyveket ingyenesség címén másodszor is kiadják, az csalásnak minősül, hiszen az iskola az arra jogosult tanulók után minden évben újra megkapja a költségvetési támogatást – fejtette ki a szervezet képviselője.

Az MSZOE azt javasolja, hogy a tankönyvellátásnál a jelenlegi normatív elosztási elv helyett olyan rendszert érvényesítsenek, amely a valódi szükségleteket veszi figyelembe, vagy vezessék be a minden tanulóra kiterjedő, teljesen ingyenes iskolai tankönyvellátást. A szülői szervezet szerint az iskola, illetve a tankönyvforgalmazó köteles biztosítani, hogy a tanuló a törvényben szabályozott iskolai tankönyvellátásban legfeljebb a tankönyvjegyzékben feltüntetett maximált terjesztési áron jusson hozzá a tankönyvhöz, akár az iskolában, akár a tankönyvboltban vásárolja meg a könyvcsomagot. A tanuló évfolyamonként két alkalommal jogosult a tankönyvjegyzékben szereplő áron megvenni ugyanazt a tankönyvet – írta közleményében Keszei Sándor, MSZOE sajtószóvivő.

Súlyosan sérti az egyenlő bánásmód elvét, hogy az egy- és kétgyermekes rászoruló családok kiesnek az ingyenes tankönyvre jogosultak köréből, ha jövedelmük pár száz forinttal meghaladja a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összegét, amely jelenleg egy főre számítva 35 625 forint – ismertette az MSZOE álláspontját a szóvivő.
Forrás: MNO
Megjelent: 2009. aug. 29. tyukanyo.hu
2009. aug.30. flagmagazin.hu

2009. május 20., szerda

Egyéb írások, cikkek

Jelentős mennyiségű cikk, riport, írás található a tyukanyo.hu oldalon, melynek én vagyok az egyik szerkesztője.
A munkáim Zsuzsi nick alatt találhatók.

Rövid írások

A babakocsi meséje

07-08-22 2007. aug. 22. 18:20

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Babakocsi. Szép, masszív darab volt, közép-árkategóriás, arisztokrata névvel és külsővel.

Születési anyakönyvi kivonata szerint 2 funkciós babakocsi volt lábzsákkal és pelenkázótáskával. Mi több, téliesíthető modell, kerekei felfújhatóak.

Mikor egy téli napon eljöttek érte, tudta, itt az ő ideje, mostantól mindenki csodálhatja a Babakocsi elhivatottságát, nagyszerűségét. Így is lett: egy újszülött palántát bíztak rá, sokat síró, sosem elégedett embergyereket, ő mégsem gondolta azt, hogy elég, nem cipelem tovább, hanem végezte a dolgát, ahogyan kell; a csecsemőhöz tartozó Asszony pedig sokat dicsérte a Babakocsi hasznos voltát más asszonyoknak.

Telt, múlt az idő, a síró-rívó csecsemő egyszerre csak fel tudott ülni a Babakocsiban, és már egyáltalán nem sírt annyit. Igaz, miután megtanult totyogni, egyre többször kapta magát azon a Babakocsi, hogy ő bizony szégyenkezik a saját kinézete miatt, mert a járó talpacskák igencsak összekoszolták az ő ruháját.

Az Asszony egyszer ugyan kimosta a huzatot, de talán nem látta a különbséget a mosott és a mosatlan ruha között, mert többször nem tette. Az is lehet, hogy egyre gömbölyödő pocakja miatt nem foglalkozott vele.

Eljött a nap, amikor a gömbölyödő pocak eltűnt, helyette jött egy újabb síró-rívó csemete. A Babakocsi arca felderült, úgy gondolta, az Asszony megint olyan büszke lesz rá, mint mikor elsőszülöttjét cipelte.

De tévedett. Az Asszony már nem dicsekedett vele, sőt, egyre többet morgott az orra alatt, amiért nem tellett új kocsira a második gyereke alá. Néha dühösen belerúgott a Babakocsiba, akinek minden porcikája összerándult: hisz ő nem tett semmi rosszat, miért bántják?

A nagyobbik gyerek képes volt ugyan menni, szaladni, rohanni, de már öltözködés közben összeszorította a száját, amikor az Asszony sétára vitte a Babakocsit és a csecsemőt: nem akart gyalogolni. Ő is be akart ülni, ringattatni akarta egyre terebélyesedő hátsóját. Az Asszony pedig egyre rövidülő viták árán megengedte, hogy beüljön a kicsi mellé.

Szomorú idők jöttek a Babakocsira. Huzata mind szürkébb és szürkébb lett, az eredeti mintájára már ő maga sem emlékezett. Kerekeit senki sem fújta fel, csapágyai nyikorogtak, gyötrődtek a súly alatt.

És egy napon, egy bevásárló központ kellős közepén, életének 7. évében felmondta a szolgálatot. A benne ülő 2 lakli gyerek, kiknek kortársai már régen nem szorultak efféle hordozókra, meglepetten pislantott anyjára. Az Asszony persze szentségelt, mi mást is tudott volna tenni, szidta a valaha szebb napokat látott Babakocsi minden konstruktőrét és mennyei atyját -de a Babakocsi ezt már nem hallotta.

Teste a bevásárlóközpont konténerjében végezte, lelke pedig tovább szállt egy gyártás alatt lévő, felső-középkategóriás új kocsiba...


A nagyapám
06-12-28 2006. dec. 28. 5:00
Kategóriák: monológ

Éhes vagy, kicsikém? Na gyere, eszünk akkor.

Jaj, ne menjen ki, maradjon csak nyugodtan, cumis üvegből fogom etetni. De, van elég tejem, az üvegben is az van, csak képtelen vagyok szoptatni. Nem szervi eredetű, nem. De most nézze meg a fiamat. Nem olyan, mint egy törpe öregember? Egész pontosan, mint a nagyapám. Éppen olyan kopasz a homloka, elállóak a fülei, még a szeme állása is egy a nagyapjával. Próbáltam én szoptatni, de minden egyes alkalommal azt éreztem, hogy a nagyapám néz vissza rám a melleimről. Hát ki képes erre?! Ráadásul én hülye még a nagyapám után is neveztem el a fiamat Andornak. Biztos azért van ez az egész.

Na jó volt, édesem? Látom, megint jó huzatod volt, pont, mint nagyapádnak a kisfröccseivel...



Nézze...
06-06-05 2006. jún. 5. 7:36
Kategóriák: monológ

Nézze, ez itt Tyutyuka. Egyébként István, de mindenki Tyutyukának hívja. Már 48 éve vagyunk együtt. Nagyon jóképű fickó volt, tudja? Úszóként ragadtak rá a pipik. Sok mozisztár, meg táncosnőcske… a táncosnők voltak a gyengéi. Volt az a színésznő, az a milyen Margit is? Most nem jut eszembe… de fiatalabb volt nálam majd’ 5 évvel, aztán mégse őt választotta. Most valami öregotthonban él, mert nincs senkije.

Ez itt a nagyobbik lányom, Gitta. Ők Olaszban laknak. Nem nagyon járnak haza, nem bírják ezt a szennyes országot. Itt koszos az utca, koszosak az emberek, mocskos a politika… 600 milliárdos államadósság –de az embereknek megint ez kellett!

Ez meg itt a másik lányom, Emma. Hozzájuk megyek most Sopronba, meglátogatom a kisunokámat, nemrég született. Sára, úgy hívják. Ilyen nevet manapság ritkán adnak, nem igaz? Mindenki Dzsenifer meg Szamanta… az én kisunokám meg Sára. Nézze, itt egy kép róla is. Tiszta anyja. Szerencsére. Mert az apja elég ronda ember. Informatikus. Amennyit az a gépe előtt ül, csoda, hogy lett unokám tőle.

Azt hiszi, ez az egy unokám van? Nem, van még 3, a fiaméknál. Ők Londonban élnek, angol nő a felesége. Elég savanyú egy nő, de legalább jól élnek. Nézze, itt a házuk. Tavaly nyáron náluk voltam 2 hónapig, én vigyáztam a gyerekekre. Sajnos magyarul nem nagyon beszélnek, én tanítottam őket, úgyhogy azért már el merném őket hozni hozzánk is. Bár Tyutyukám mellett még 3 gyerek is elég nehéz lenne. Tudja, már majdnem egészen vak. Ez adta az Isten, hát mit tegyünk.

Ja, nincs semmi gond, van még nálam pár album, nem fogunk unatkozni Sopronig.




Mit olvas?
06-05-29 2006. máj. 29. 17:53
Kategóriák: párbeszéd

- Mit olvas?
- Egy Stephen King könyvet.
- Nem ismerem.
- Pedig jó író.
- És miket ír? Romantikusakat? Krimiket?
- Nem, horrorokat.
- Ó, és magának ez tetszik? Az a sok zombi meg véres undorítóságok…
- Na igen, de ő nem ilyeneket ír. Inkább lélektanilag rémiszti az olvasót.
- Aha. És ez miről szól?
- Egy íróról, akinek a meg nem született ikertestvére ír sikeres véres történeteket.
- Hm. Felcsigázott.
- Tudja mit? Úgyis aludni akartam egy sort, mielőtt Miskolcra érünk, kölcsönadom addig.

(…)

- Uram, visszaadná a könyvemet? Mindjárt leszállunk.
- Ne zavarjon, nem látja, hogy olvasok?!




De édes kisbaba!
06-05-29 2006. máj. 29. 14:52
Kategóriák: párbeszéd

- Jaj, de édes kisbaba! Kisfiú?
- Nem, kislány.
- Az az édes kis pofikád, te! Meg kell zabálni! Mennyi idős?
- 6 hónapos.
- Adhatok neki egy kis csokit.
- Inkább ne.
- Akkor egy kis ropit?
- Azt sem. Ő még csak anyatejet eszik, mást nem.
- Ja, tej az van nálam is, ha ideadja a cumis üveget, öntök neki.
- Nincs neki cumis üvege és tehéntejet sem iszik.
- Járni tud már?
- Nem.
- De felállni, ugye azt már tud egyedül is?
- Nem, még azt sem.
- Talán.. ha adna neki egy kis rendes ételt, akkor nem lenne így lemaradva a fejlődésben…




Hová utazik?
06-05-29 2006. máj. 29. 14:15
Kategóriák: párbeszéd

- Hová utazik?
- Pestre.
- Ott lakik?
- Nem.
- Hanem?
- Hát… máshol.
- Rokonlátogatás?
- Nem.
- Akkor? Üzlet?
- Nem, de kérem, ne kérdezősködjön, nem szeretnék róla beszélni.
- Ugyan már, ne legyen szégyellős! Akkor majd én kitalálom. Összeveszett az asszonnyal és most másik menyecskénél keres vigaszt.
- Ugyan! De kérem, tényleg hagyjuk a témát.
- Na várjon, akkor biztosan állásinterjúra megy, mert Pesten jobban fizetnek.
- Ha annyira akarja tudni, kemoterápiára megyek.
- Értem. Na és mondja, van valami jó kis biztosítása, ami nyugodt jövőt biztosítana a szeretteinek?




Nem ízlik
06-05-29 2006. máj. 29. 9:27
Kategóriák: monológ

Tudja, kedveském, az a baj az öregséggel, hogy már semmi sem ízlik. Hiába ránt a feleségem csirkét, vagy hozok haza egy kis gombát, már nem ízlik.

Bezzeg fiatalkoromban, még a vasszeget is! A feleségem nem győzte a piacolást, akkora kosarakkal jött mindég haza, oszt mégsem volt elég két napig se. Mondta is mindig, Pisti, te kieszel minket a vagyonunkból!

De most meg nem ízlik, hát mit csináljak. Nézze, itt ez a szendvics is, amit csomagolt a feleségem, oszt nem bírom megenni. Pedig tele van finom házi kolbásszal. De nem bírom. Már a fogam sem a régi, nehezen is nyammogom el, de hát úgyse ízlik.

Nem kéri?




A hülye apátok
06-05-28 2006. máj. 28. 18:20
Kategóriák: monológ

Evelin, ne rugdosd Vivient. Nem szabad senkit sem bántani! Add csak ide a telefonomat, sms jött! Na, a hülye apátok írt. Még hogy velem álmodott, na persze. Olvasd csak, Evelin. De nem kell hangosan!

Te, kifestetted a szemed? Nem adtam rá engedélyt, tudtommal! És ez a lófasz is hogy néz ki a nyakadban? Hogy tudsz ennyire idétlenül felöltözni? Ne úgy kösd meg, ne arra, ne húzd meg!

Amúgy apátok együtt van még azzal a... na tudjátok kivel. Olyan liba, még a nevére sem emlékszem. Ja, gondoltam, ha egyszer rólam álmodik a hülye apátok.

Majd a West Endben veszünk. Vivien, mondom hogy ne rugdosódj. Majd a táborba kölcsönadom az empéhármast, de most kell nekem. Csak el ne hagyd. Szombati bulira mit veszel fel a táborban? Mondom, hogy szombaton lesz, most te beszéltél Erzsike nénivel vagy én?

A hülye apátok vehetne már neked egy empéhármast. Úgyis gyereknap van.


Megjelentek blogbejegyzésként

Mi kell(het) a babának?

Kezdő anyukaként nagyon nehéz eldönteni, hogy mire lesz feltétlenül szüksége a babánknak, miből mennyit, milyet vegyünk, és mi az, ami nagyon szép ugyan, de csak a polcot fogja díszíteni, gyakorlati hasznát nemigen látjuk. Ez utóbbi eset elkerüléséhez nyújt segítséget a következő bevásárlólista.

Babakelengye


4-5 db kombidressz (más néven body) 56-62-es méret, a baba nagyságától függően. Nyári babáknak 2-3 rövid ujjú is kell.
4-5 db rugdalózó szezonális vastagságú anyagból, 56-62-es méretben
2-3 db kissapka évszaknak megfelelően
Babapléd (kb. 80cm x 100 cm), rá való huzattal (2 db huzat), + a babakocsiba ,,kimenős” pléd.
3 db lepedő
2 frottír fürdőlepedő + 2 kifogó
1 nagy csomag pelenka mini (1-es) méretben (ha pici a baba, 3-4 kg-ig kényelmesebb a Newborn méret).
10 db textilpelenka (tiszta alátétnek pl. orvoshoz, büfiztetéshez) Kizárólag textilpelenka használatánál kb. 30-40 db kellhet, plusz 2-3 gumibugyi.
Levegőztetőzsák (más néven overall) 68-74-es méretben. Praktikus a lábnál átcipzározható zsák, és a rendes overall is, két télen át jó.
Alváshoz hálózsák, nyári (pamut, ujjatlan) és téli (vastagabb) 68-74-es méretben.
Szezonálisan 2-3 kabátka, kardigán 62-68-as méretben (azért jobb, mint a pulóver, mert nem kell a fején áthúzni)
5-6 pár zokni, télen harisnya.
Pólya 2-3 huzattal vagy kókuszpólya (praktikus, mert átalakítható takaróvá)
Szoptatós párna (erre a célra egy megfelelően kitömött kispárna is megfelel)

Még néhány jó tanács:

-Minden legyen pamutból vagy pamut béléssel!
-Nézzük meg a varrásnál, nincs-e félrecsúszva vagy rosszul megvarrva.
-Ne legyen csipkés-fodros gallérja, mert ez irritálja a baba bőrét.
-Figyeljünk a bodyk gumírozására, nehogy olyan szűk legyen az ujján, hogy ne lehessen a babára adni, illetve nehogy szorítsa a combjánál (ugyanez érvényes a rugdalózókra is). A nyakrésze kellően tág legyen (jobb a patentos vagy a borítéknyakú).
-Ne vegyünk olyan ruhát, amelyik feltehetően engedi a színét, vagy különleges bánásmódot igényel!
-Nézzük meg, hogy a zoknik és a harisnyák megfelelően vannak-e gumírozva.


Ma már egyre kisebb a jelentősége annak, hogy milyen színűbe öltöztetjük a babát, bátran vásároljunk tehát a rózsaszínen illetve világoskéken kívül erősebb árnyalatú ruhákat is.

Ha az összes ruha hasonló színvilágú (pl. kék, szürke és zöld árnyalatok), jelentősen megkönnyítjük magunknak mosáskor a ruhák szétválogatását.


Milyet vegyünk?


Rugdalózó
Az ujjatlan fajtákat azért jók, mert könnyebb a babát rétegesen öltöztetni. Nyáron rövid, télen hosszú ujjú bodyval, esetleg + pulcsival viselhető. Van olyan, aminek a lábköz-része kikapcsolható, pelenkázásnál így nem kell levenni az egészet, viszont ilyenkor könnyen a baba alá gyűrődhet, kényelmetlenséget okozva neki.

Ha a baba nem szeret hason feküdni, akkor nem ajánlott neki olyan rugdalózót vásárolni, amelyik a hátán záródik.

A cipzáros fajta sok kényelmetlenséget okozhat a babának, ha nincs a nyakánál aládolgozva egy plusz anyagréteg, amely megakadályozza az irritációt.


Body

Kezdő anyukák számára a legpraktikusabbak az elől végig patentos fajták, amiket nem kell a baba fején áthúzni. Ha nem elől patentos, akkor legyen borítéknyakú, vagy oldalt patenttal záródó (könnyen nyitódjon és záródjon a patentja). A combgumírozásra különösen oda kell figyelni, főleg a vastagabb combú, húsosabb babáknak okozhat nagy kényelmetlenséget a szűk lábrész.

Ágynemű
Párna nem kell, helyette jobb a textilpelenka.

Kész garnitúra (pléd, párna, rácsvédő, baldachin együtt) helyett célszerűbb külön plédet, rácsvédőt (esetleg baldachint) vásárolni, mivel egyrészt így olcsóbb, másrészt úgysem kell belőle a párna, a rácsvédő legtöbbször gyenge minőségű, a baldachint pedig sokan egyáltalán nem használják.

Viszont mindenképpen vásároljuk (vagy készítsük mi magunk) jó minőségű, megfelelő vastagságú és hosszúságú rácsvédőt a kiságyba. Legjobb a kiságy méretéhez igazítva egyedileg elkészíte(tt)ni.

Ne használjuk a szöszölődő plédet huzat nélkül, mert az apró szöszöket a baba könnyen lenyelheti.

Matracnak tökéletesen megfelel az egyszerű, méretre vágott szivacsmatrac is.

Nagyon jó az úgynevezett gumis szélű, nem csúszik el a matracon. Érdemes venni a matracra egy matracvédőt, aminek az alja egy gumi-szerű anyag, a teteje frottír és így a matrac nem piszkolódik baleset esetén.

Babaápolás


Gyógyszertári termékek:


Repceolaj vagy napraforgóolaj
steril vatta 50 v. 100 g-os kiszerelésben
köldökápoláshoz hexachlorophen hintőpor, alkohol, steril géz
kamillatea (pl. szemgyulladásra, vagy párologtatáshoz)
lázmérő (lehet higanyos, digitális, fülbe dugható, lázmérő cumi vagy lázmérőcsík)
babahintőpor
popsikrém
fürdetőkrém
Amidosophen 0.1-es vagy Germicid lázcsillapító kúp
Gyógyszer beadásához műanyag szemcseppentő fiola, vagy fecskendő (üresen is kapható a patikában)
Neogranormon krém, Sudocream (piros, gyulladt popsira, mellre kisebesedés, felázás esetén)
Pici babáknak nem kell babasampon és fürdető, a tiszta víz illetve a fürdetőkenőcs bőségesen elegendő!

Ne vegyünk illatosított kenceficéket, a gyógyszertári biztosan nem allergizál, mellesleg jóval olcsóbb is. Ezeket mind felírja receptre a gyerekorvos.

2. ,,Babaneszesszer”:



Babakefe (piciknél fésű még nem kell),
lekerekített végű körömvágó-olló vagy csipesz
Fültisztító pálcika a fülkagyló külső részének tisztításához (van kifejezetten babáknak való, ún. biztonsági pálcika is)
Popsitörlő-kendők (legjobbak a vastag, textilhatású, ápoló krémmel átitatott fajták)
Fürdőszivacs (tengeri szivacs) vagy fürdőkesztyű
Szivacs vagy textilpelenka a kád aljára
Hőmérő a vízbe
Hidegen sterilizálásra folyadék (pl. Chicco) vagy tabletta (pl. Neomagnol). Ezek jó szolgálatot tesz a nem kifőzhető dolgok illetve felületetek fertőtlenítésekor.


Ami még kell(het)


A babakocsik, hordozók, kiságyak stb. külön fejezetet érdemelnek, hiszen számtalan szempontot kell figyelembe vennünk, hogy a saját igényeinkhez leginkább illőt ki tudjuk választani.

Most inkább néhány olyan felszerelésekről essen szó, ami nem feltétlenül kell, de néha mégis jól jön, ha van.


Egyéb hordozók (kendő, kenguru, snugli, fekvőkenguru, háti hordozó)
Mellszívó
Orrszívó (lehet elektromos, porszívóra szerelhető, kézi gumis fajta)
Párásító készülék (főleg száraz levegőjű panellakásokban tesz jó szolgálatot)
Zenélő-forgó játék a baba ágya fölé
Pelenkázótáska kihajtható pelenkázólappal. Utazáshoz praktikus, mindent egy helyre pakolhatunk.
Cumisüveg-termosz, szintén utazáshoz
Eldobható pelenkázó-alátétek utazáshoz


Megjelenés ideje: 2005.04.11.

Megjelenés helye: családi net

Oldalak, melyek átvették: harmonet.hu

tavam.hu

mamanet.hu

Szoptatás -hogyan ne rontsuk el?

Még meg sem született a kisbabánk, de mi már elhatároztuk, hogy a lehető legjobbat nyújtjuk neki: az anyatejet. Mindent meg fogunk tenni –gondoljuk-, hogy az első 6 hónapban kizárólag ezen éljen, és később is minél tovább ezt kaphassa. Megfogadjuk, hogy senki és semmi nem tántoríthat el minket a szoptatástól.

Aztán megszületik a baba és jönnek a nehézségek. Nem indul be elég gyorsan a tej, nem jól kapja be a mellbimbót a baba. Vagy olyan aluszékony, hogy egyáltalán nem akar szopni.
Mit tegyünk? Kérjünk segítséget. Ha kell, százszor is, elvégre nagyon sok múlik a jó kezdeten. Ha a csecsemős nővér nem segítőkész, keressünk egy másikat. Akár a szülésznőnket is megkérhetjük, mutassa meg, hogyan kell helyesen mellre tenni a babát, hogyan kell kifejni a bekeményedett mellet, hogyan bírjuk rá az aluszékony babát némi falatozásra.

Jó esetben úgy megyünk haza a kórházból, hogy a tejünk beindult, a baba is hajlandó szopni. De még mindig nem dőlhetünk hátra elégedetten. Van néhány tipikus csapda, amit ha nem kerülünk el, a saját helyzetünket nehezítjük meg.

Estére nem elég a tejem -nagyon sok anyuka gondolja így, látván, este milyen sokáig ,,nyammog” a baba. A tejleadó reflex sem mindig indul be ilyenkor. Mit tesz a tanácstalan anyuka? Kétségbeesésében tápszerhez nyúl.
Tudnunk kell azonban, hogy az esti tejnek más az összetétele, mint a napközbeninek. Táplálóbb, zsírosabb, ezért ha kevesebbet is eszik a baba belőle, mégis jóllakik. Ha tápszert adunk, felborítjuk a kereslet-kínálat természetes alakulását, máris valóban kevesebb lesz a tejünk.

Másik jellemző buktató a 6hetes, illetve a 3hónapos korban bekövetkező növekedési ugrás. Ilyenkor a baba gyakrabban jelzi, hogy éhes, holott talán előtte beállt egy stabil szoptatási rendre. A megoldás egyszerű: pár napig gyakrabban kell mellre tenni, míg a kínálat újra követni tudja a keresletet. Semmi esetre se tápszerrel pótoljuk a megnövekedett igényeket.

Sokszor találkozom azzal, hogy jól szopó babák anyukái 6 hónapos kor előtt elkezdik a hozzátáplálást. Mert a szüleink is így csinálták, vagy mert a szomszéd anyuka is ad már almát a 3 hónapos gyerekének. Rosszabb esetben maga a védőnő vagy a gyerekorvos buzdít erre minket.
Ne tegyük. Egy egészséges, jól szopó csecsemőnek valóban nincs szüksége sem gyümölcsre, sem teára, de még csak vízre sem 6 hónapos koráig.

Szoptatni teljesen természetes és nagy feladat is egyben. Ha a fentieket figyelembe vesszük, jó eséllyel addig tudjuk szoptatni a babánkat, amíg csak igényli.

Ha szoptatási nehézségeid támadnak, feltétlenül fordulj szakemberhez. Keresd elsősorban a La Leche Ligát vagy a Szoptatásért Egyesület szakembereit.

Megjelenés ideje: 2007.01.15.
Megjelenés helye: hoxa.hu

A Suttogó -mi a könyv titka?

Amikor az első két gyerekem csecsemő volt, még nem hallottam erről a könyvről. Vagy ha hallottam is róla, semmi olyat, ami felkelthette volna a kíváncsiságomat.
Ám a 3. gyerekemet várva folyton a könyv címébe ütköztem. Suttogó titkai -mi lehet ez? Mi a titka a könyvnek, ami miatt egyes anyák az egekig magasztalják és mindenben követik a tanácsait? Óvatosságból csak az I. kötetet rendeltem meg egy antikvár oldalról. Jól tettem.

Előrebocsájtom: merően szubjektív a véleményem Tracy Hogg és Melinda Blau könyvéről. Elismerem, hogy vannak, akinek segíthet, de én magam semmi hasznát sem tudtam látni a könyvnek. Sőt. Egy idő után már kifejezetten idegesített, amit olvastam.

Eleve nem tetszik a stílusa -és mint tudjuk, a stílus maga az ember. Túl lekezelőnek találom. Például nagyon idegesítő a folytonos ,,erről a x. oldalon írok bővebben" kitétel.

A könyv által taglalt napirend egy vicc. El tudom képzelni, hogy be lehet tartani egy szem gyerekkel, ahol apuka csak késő este ér haza, és véletlenül sem ,,piszkít bele" a 4É-be (Étel, Ébrenlét, Édes álom, Én időm -ez a 4É.)
De ahol van 1-2 nagyobb testvér, ott már teljesen kivitelezhetetlen. Meg a nagyszülők, barátok, rokonok sem férnek bele a könyv szerinti napirendbe, számomra elrettentő, mennyire kizár mindenki mást a gyerek körüli világból.

A szoptatási rész rémséges. Szinte a tápszert favorizálja tej helyett. Vannak benne önmagában is értelmetlen, vagy ellentmondó mondatok, mint pl: ,, A kutatások arra utalnak, de nem bizonyítják, hogy a szoptatás megvéd a klimax előtt jelentkező emlőráktól, a csontritkulástól és a petefészekráktól".
Ha a kutatások erre utalnak, akkor miért nem bizonyítják? (Egyébként pedig a szoptatási tanácsadó a babaklubban erre mindig hivatkozik, hogy ezért IS jó.)

Furcsaság még pl., ahogy egy ilyen tényt, mint az anyatejes csecsemőt nem lehet túletetni, nemhogy nem ismeri el, de az ellenkezőjét állítja.

A szoptatást leginkább csak etetésnek tekinti, nem az ősbizalom, a szeretet, a megnyugtatás legfontosabb formájának -ajajj, de elromlik a gyerek, ha gyakran mellre kerül!!!

Még egy meghökkentő momentum: Költségek. Ha beleszámítja a különféle kellékeket (pl mellszívó éves bérleti díját /sic!/ ), tanfolyamokat, szoptatási tancsáadót, akkor a szoptatás költsége feleakkora, mint a tápszeré. Fele??? Amikor ingyen van?

Talán jellemzi a könyv szellemiségét, ha megnézzük a Szoptatásért Egyesület honlapját, ahol a könyvet a következő kategóriában leljük meg: Elrettentő példák, amiket a szoptatási tanácsadónak ismernie kell.

Megjelenés ideje: 2007.01.16.
Megjelenés helye: hoxa.hu
Oldalak, amelyek átvették: anyalettem.hu

Dekupázs, de okosan

Ha valaki beleszerelmesedik a dekupázsba, sajnos rá kell jönnie, hogy az alapanyagok, eszközök bizony elég sokba kerülnek a hobbiboltokban. Mit tesz ilyenkor az élelmes kézműves? Helyettesít.

Dekupázsragasztó helyett:

- Tapétaragasztó. Ez a legtöbb felületre kiválóan megfelel. Egy zacskó, por alakú ragasztó időtlen időkig kitart. Egyszerre egy befőttesüvegnyit keverjünk be úgy, hogy sűrűn folyó állapotú legyen. Fafelületekhez, gipszhez, kerámiához nagyszerűen alkalmazható, de üvegre és fémre inkább ne próbálkozzunk vele. A végeredmény egy kissé lassabban szárad, mint a dekupázsragacs, valamint matt felületet ad.
- Könyvkötészeti ragasztó. Ez állagra sokkal inkább hasonlít a dekupázsragasztóra, de annál jóval sűrűbb. Jól felhígítva gazdaságos helyettesítő.
- Plextol. Művészellátókban kapható elsősorban, de a hobbiboltokban is előfordul. Akrilát alapú diszperziós kötőanyag. Felhasználásánál általában 3 rész vízzel célszerű hígítani. Szép fényes felületet ad. Temperához keverve akrilfestékhez hasonló tulajdonságokkal ruházza fel azt, azaz vízállóvá válik.

Akrilfesték helyett:

- Tempera. Olcsó, ámde kevéssé hatékony helyettesítő, mivel nem önmagában nem vízálló, illetve a ragasztó feloldhatja. Plextol hozzáadásával javíthatunk ezen a tulajdonságán.
- Beltéri falfestékek. Célszerű megvenni egy kisebb vödör (4 literes) diszperzitet, mert sokoldalúan fel tudjuk használni. Önmagában a fehér festékkel alapozhatunk és festhetünk is, de beltéri színezők (pl. Aquakolor) hozzáadásával bármilyen színt előállíthatunk tetszésünk szerint.

Szalvéta helyett:

- Használhatunk csomagolópapírt, dekupázspapírt (gyönyörű, ámde drágább megoldás), színes újságkivágásokat, címkéket, bélyegeket, bármit, ami papíralapú és megtetszik. Arra figyeljünk, hogy a festék ne kenődjön rajta, mert a ragasztó aztán szétáztatja a mintát.

Egyéb eszközök, anyagok:

- Drága hobbiboltos faalapok helyett lapszabászatokban, barkácsboltokban méretre vágathatunk magunknak megfelelő nagyságú alapot.
- Gipszalapot magunk is önthetünk, ehhez öntőformát hobbiboltból, modellgipszet pedig háztartási, vagy festékboltból vehetünk.
- Művészecsetek helyett főleg nagyobb felületekhez praktikus a rendes (1-1,5-2 colos) festőecset.

Megjelenés ideje: 2006. 05.31.
Megjelenés helye: hoxa.hu