Az utóbbi tíz évben adódott néhány olyan, nehéz élethelyzet, amikor az ismerősök támogatón-vigasztalón megpaskolták a kezemet, és megkérdezték: hogy bírod? A válasz mindig nagyon egyszerű: bírom, mert muszáj. Mert nem tehetem meg, hogy nem bírom, nem adhatom fel, nem vallhatom be, ha esetenként mégsem ilyen lovat akartam. Mert az biztos, hogy nem én kértem, kicsit sem vágytam ezekre a helyzetekre. És mégis vannak, és mégis meg kell velük küzdeni.
1. élethelyzet: Korán jött
Fekszem a kórházi ágyon. Pár órája szültem, ismételgetem magamban, hogy anya vagyok, gyerekem van, tényleg megtörtént. Igaz, a baba nincs mellettem, elvitte a Cerny mentő egy másik városba, egy másik kórházba, ahol van PIC, ahol van lélegeztető, na meg szakszemélyzet.
Fekszem az ágyon, és olyan űrt érzek, mint még soha. Tegnap ilyenkor még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy mára anya leszek, hiszen még egy bő hónap hátra lett volna a szülésig. Ha a mentősök nem csináltak volna egy gyors polaroid fotót, egyáltalán semmi sem emlékeztetne arra, hogy anya lettem. A hasam nem lapos, a mellem nem tejel, csak a fénykép van.
Tovább: http://www.babanet.hu/cikkek/hogy-birod
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése